Februárban rajtol az amatőr síbajnokság

image of 1140x530

Hasonlóan a tavalyi szezonhoz, eddig három csapat jelentkezett a nagy hagyományú Városi Alpesi Síbajnokságra, így ezúttal is három fordulóra számíthatnak a résztvevők: a tervek szerint február 22-én tartják az első megmérettetést, melyet a Jómadarak csapata szervez majd, március 8-án rendezik meg a Roseal Kupát, és március 22-én lesz a záróverseny, a Szuper Vadmotorosok Kupája.

 

Mindeddig új csapat még nem jelentkezett, ám akik kedvet éreznek a jó hangulatú versenyzésre, még megtehetik: Szász Lehelnél, a 0040 745 382339-es telefonszámon kaphatnak részletes felvilágosítást a versenyszabályokról és a nevezési feltételekről.

 

Amint az már hagyománnyá vált, egy csapatban minimum két, 16 éven felüli nő, és öt – ugyancsak 16 évnél idősebb – férfi versenyző kell induljon, a gyerekek nem vesznek részt a csapatversenyben, de teljesítményeiket külön összesítik. Amennyiben a minimális 7 főnél több felnőtt alkotja a csapatot, akkor a legjobb eredményt elérő 2 nő és a legjobb 5 férfi teljesítményét számítják a csapatverseny eredményeibe a szervezők. 

 

 

Mint sokak számára már ismert, a Madarasi Hargitán szervezett amatőr síbajnokságok története régmúlt időkig nyúlik vissza, a városi síbajnokságok előtt, már az 1940-es években is rendeztek  itt síversenyeket a tartományok – Kolozsvár, Nagybánya és Maros Magyar Autonóm Tartományok között – egészen 1968-ig, Románia közigazgatási átszervezéséig, a megyésítésig. Ettől az évtől indult a városi alpesi síbajnokság, ahol részt vettek a székelyudvarhelyi üzemek sícsapatai, ugyanakkor a székelyudvarhelyieken kívül befogadták a szentegyházi és a székelykeresztúri csapatokat is.

 

A bajnokság a jelenlegi arculatát 1984-ben kapta, s ekkor fogalmazták meg a máig érvényes versenyszabályzatot is. Az amatőr síbajnokság lelkes szervezői a rendezvény legfontosabb célkitűzésének tartják, hogy sikeresen bevonják a fiatal generációt, megszerettessék velük a síelést és a Madarasi Hargita varázsát, titkait. Mint mondják, mindez sikerrel is járt eddig, hiszen az elmúlt évek bajnokságai is több tucatnyi gyereket megmozgattak már.